Szuper. Hajnaltájt negyed négy körül arra ébredtem, hogy szól egy kocsiriasztó a sarkon. Szokott, hát majd abbahagyja. Öt felé már görcsben állt az agyam. Olvastam, mászkáltam, háromszor pisiltem. Volt pár remény keltő alkalom, úgy húszpercenként, amikor lemerült a sziréna, de aztán újult erővel, még hangosabban mindig előröl kezdte. Már nyivákoltam kínomban és az ujjaimat dugdostam a fülembe, mert a tenyeres letakarás haszontalannak bizonyult. Túl sok levegő maradt a tenyerem alatt a fülemben. Az ujjaim pedig vagy elzsibbadtak vagy kiestek a bóbiskolások alkalmával.
Nem hiába jártam én már Pakson! Eszembe fúrta magát két kicsi, zöld bigyó. Tudtam, hogy valamelyik kacatos-cipősdobozomban laknak, hát megkerestem őket. Füldugók. Bepasszíroztam őket és bár csukva volt az ablak, el tudtam aludni f6-kor. Azt se hallottam, hogy anya mit mond, amikor bekukkantott a szobámba 7 órakor. Csak néztem rá bambán és időbe telt, mire rájöttem a füldugók rejtélyes mellékhatására (nem hall benne az ember).
szerda, május 28, 2008
piú-piú-tú-tú-tú
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Ez nagyon állat, már megin hangosan nevetek és idegesítem a többieket, akik épp a rák gyógyításán dolgoznak.
legutoljára Anya cinkés sztorijai voltak hasonló gátló hatással a tudományra....
jaja, én azokkal szoktam tanulni, nagyon hasznos kis bigyók, kéne még szerezni vagy egy dobozzal:P nem tudod honnan?:D
Megjegyzés küldése