szombat, december 27, 2008

iq

Mit gondoltok, milyen eredmény születhet egy IQ teszt során, ha az illető alany egész nap k-val ba*** fluidummechanikát tanult? Gyengébb vagy tán jobb eredmény érhető el? Most komolyan! Túráztattam az agyam, így a bemelegítéssel nem lehet gond (bár szerintem már az agyamra ment), de le is amortizálódott így estére.
Najó, tegyük fel, hogy ezek a hatások kiegyenlítették egymást és ez nem okoz gondot az értékelésnél. Az viszont szerintem átverés, hogy nem írják ki, hogy mennyi kérdés van még hátra. Az utlsó kérdés előtt elmentem pisilni, azzal a tudattal, hogy még biztos sok van, meg úgy sem méri az időt.....
Hát persze, hogy számított!
Ezek után még maradt némi reményem, hogy elhitessem magammal, csak véletlenül, éppcsak ebben a tesztben és csupáncsak a körülmények (perceket hagytam elszaladni!!!!) miatt maradtam le 2 ponttal a very superior címről és maradtam very nélküli. Szimplán csak superior............................

szerda, december 17, 2008

na azért

Szépen nézett volna ki, ha egy bizonyos valakihez kollektíve, egy emberként hozzávágjuk a kezünkben levő mappákat (kizárólag sarkosan érintkezve!), lekapjuk cipőinket és azzal is hasonló módon járunk el (kizárólag sarkosan érintkezve!). Majd mielőtt feltápászkodna, rávetjük magunkat.....bár csak a színpadon állók 2/3-a.
Ez persze elmaradt, helyette magunkban forrongtunk, csukladozva rázkódtunk és egymást böködtük legfeljebb. No, majd szombaton szépen kivesézzük az estet és úgy fog csuklani az illető, hogy .... remélem épp valami irtóra fontosat fog csinálni (mondjuk karácsonyi beszédet tart a nyenyerehadnak).
Node volt ám jó oldala is az estének: 3 ragyogó művet énekeltünk (abból kettő ragyogó módon is hangzott) a Zeneakadémián .... azért ez a része felejthetetlen lesz.

szerda, december 10, 2008

vasárnap, december 07, 2008

bocsánat-bocsánat

de mégsem lesz olyan kedvező a Zeneakadémiás koncert anyagilag, mint ahogyan beharangoztatott egy kicsikét lejjebb. Mint kiderült igenis lesznek jegyek és meg is kell vásárolni őket olyan 1200-2000 HUF körüli áron. Azért persze nagyon szép és hangulatos koncertnek nézünk elébe!

szerda, december 03, 2008

süllyedés

Földbetiportak, döngöltek minket Kattyal............... ilyet nem lehet csinálni még akkor sem, ha netán tisztában vagyunk mindennel, mint mondjuk a pirosautósok, akik a legjobban tudják, amit tudniuk kell és érdemes. Node pont ők nem tennének ilyet soha, mert a lényeg veszne el és akkor mi haszna van.............És épp karaoke közben? Tiszta világvége-tragédia, de jót röhögtem.

vasárnap, november 23, 2008

picasso

Festettünk. Hajat. Még sosem volt ebben részem, de egyszer mindent ki kell próbálni és én kacérkodom egy ideje a dologgal. A fakó-sötétbarna ("magyarbarna") életrekeltése volt a cél. Nem drasztikus változást akartam (bár régi álmom, hogy Meg Ryan legyek, de a fejem is!) csupán fényt, kicsi színt.
A kezdeti kétségbeesésem, miszerint nem történt változás elszelelt, mert természetes fényben ragyogóan festek (mondom, mint Picasso). Hajszínem épp közelíti a szemem színét........ elégedett vagyok! Köszönöm a segítséget csokoládébarna és valószínűleg valós barátnőmnek.

csütörtök, november 20, 2008

szánalom

A telefonomban unalmam tetőfokán épp az előre megírt (sablon) smseket nézegettem és az egyik annyira megérintett:

Én is szeretlek.
Szánalom alja. Ha véletlenül kapna valaki egy szeretlek üzenetet, nehogymár egy percet is a válasszal töltsön (bár ennek elküldése sem rövidebb idő, mint megírni magát a 3 szót). Kétségbe esem.

Unatkozik?

Vásároljon mosómedvét! Illetve ajánlanék két alternatívát is:

2008. december 16. (kedd):
Zeneakadémia Nagyterem

Ünnepi koncert Kodály Zoltán 126. születésnapján
(belépés díjmentes állítólag)

Kodály: Marosszéki táncok; Szólószonáta gordonkára - III. Allegro molto vivace, op. 8; Szonáta gordonkára és zongorára, op. 4; A 150. genfi zsoltár; Ének Szent István királyhoz; Táncnóta; Adventi Ének; Szép könyörgés; A 114. genfi zsoltár

Km.: Fülei Balázs (zongora), Várdai István (gordonka), Erdélyi Dániel (orgona), Pataky Nőikar, Andor Ilona Baráti Társaság Kodály Zoltán Nőikara, Miraculum Gyermekkar, Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus, Cantus Agriensis Kamarakórus, Budapesti Ifjúsági Kórus, Pécsi Református Kollégium Vegyeskara
Vez.: Fazekas Ágnes, B. Horváth Andrea, Durányik László, Gergely Péter Pál, Gerenday Ágnes, Hoppál Péter


2008 december 20. (szombat)

Pataky Nőikar karácsonyi koncertje a ...... református templomban, Kőbányán.

péntek, november 14, 2008

fair trade

Évekig egybehangzó módon állítottam (én és én), hogy képtelenség számomra a nyaklánc viselése. Erre egy kidolgozott elmélet is van, miszerint a szemüveg már épp eléggé hangsúlyos dolog és a nyaklánc csak összezárná a fejünket (a fülbevaló ellenben tökéletes függeléke az arcnak, mivel folytatja kissé a szemüveg ívét). Ejhám, de most nem bírtam kapzsiságommal, divatpunciságommal, gyöngyimádatommal, és az olcsó áru keltette ördögi hívószóval. El sem hiszem, hogy annyiba került, amennyibe............. Köldökig érő gyöngysor, abból is 6db tesz ki egy láncot....... nos ez 200HUF. Bele sem merek gondolni, hogy kicsi kínai, bangladesi, indiai (a satöbbik is) koszos gyerkőcök egész nap csak ezeket fűzik, hogy belevakulnak. Aztán megkapják érte járandósagukat, szerintem 20 forintnak megfelelő összeget sem egy napra.....bár elképzelhetőnek tartom, hogy semmit sem kapnak........ a kész termék ára jóval az alapanyag kiskerár alatt van.....
Nem akarom tudni miként éri ez meg nekik (de asszem tudnom kéne. Mindenkinek....)

vasárnap, november 09, 2008

eset

Hajnalban cammogok hazafelé a Lehel utcai barátnémtól. A saroknál jártam épp, amikor egy hatalmas csattanást hallok az utcából, de mivel még a sarok előtt voltam kicsivel nem láttam be az utcát, hogy mi történt. Kb. 2 másodperc múlva csikorgás közepette egy autó csúszik el az orrom előtt ferde testhelyzetben a villamossíneken, jelentős sebességgel. Asse tudtam, merre száguld, pörgött- forgott és csak jött, jött. Lemerevedve bámultam (fussak? merre?), amint beleszáll a villamosmegállóba. Eszméletlen robaj és utána csend. Meg se tudtam moccanni. Most mi van?! Ha odarohanok és felrobban? Ha nem is egész embereket találok?
Aztán inkább odaszaladtam egy külföldi sráccal egyetemben. Csak egy ember ült benne és már mászott ki a kocsiból mire odaértünk. Láthatólag nem lett baja, amit nem is értek.................... A kocsi totálkárosra összetört, fura szagok keveredtek, az autó mindenféle folyadékai. Belül füst.
A villamosmegállókban nem állt senki, ami egy égi rendelet lehetett, hiszen fél 5 múlt nem sokkal, az első villamosok ideje. Pár perc múlva meg is jelent egy villamos a színen.
Kissé gyomorgörccsel utaztam hazafelé.

vasárnap, november 02, 2008

kétségtelenség

Megszereztem a vezetéshez szükséges rutint (lófaszt......, de legalább megvan a vizsgám). Úgy hiszem soha senkinek egy halovány kétsége sem lehetett efelől, hisz minden arannyá válik, amihez csak hozzáérek (arról meg nem szólnék egy szót sem, hogy fejben a következő vizsgát tervezgettem..... miként fogom lefizetni a vizsgabiztost.........). Óriási magabiztosságom ismét győzedelmeskedett (a remegő lábam okozta hanghatást a kuplungon meg csak az oktatóm tette szóvá. Ki tudja, a vizsgabiztos tán nem is hallotta.)
Lényeg a lényeg. Szerdán este evakuálásra kerül sor a X. és XIII. kerületben. Kátyamama látnoki képességeinek köszönheti nyugalmát, hiszen pár hónapja elhagyta a legveszélyeztetettebb vörös-zónát.

szombat, november 01, 2008

sps

Ha október elején írom meg ezt a bejegyzést, így hangzott volna:
Vége a nagy várakozásnak, lehullott a lepel. És mindenki csalódott. A 28-as villamos piac előtti szakaszát végre felújították, de nem változott semmi. Az átadás utáni első utamon remegve vártam, hogy átérjünk a Könyvesen. Felkészültem lelkiekben és testemet is pozícióba állítottam, hogy ha zöldet kapunk én biz belefogok préselődni az ülésbe és hipp a Blahán termek. Nem így történt..... Ha lehet ilyet elképzelni, a villamos még korábbi rekordjait is túlszárnyalta lassúság terén. A tempó jellemzésére elmondom, hogy kényelmes biciklistempóval 3 megálló alatt 2 villamost lehetett eddig lehagyni......

De most egyenes emberként bocsánatot kérek, hiszen száguldás van. A kezdeti óvatosság elmúlt és már csak az ugrándozó pici emberek szabnak neki határt.

péntek, október 31, 2008

titok

Furcsa lábfájás vettette meg magát rajtam. Szaladtam fel a lépcsőn és a (másik)jobb belső combom furcsán húzódni kezdett. Hírt adott létezéséről. Gondolkodóba estem, hogy miért csak a (másik)jobb lábammal történik mindez.
És rájöttem!
Szerintetek mi a megfejtés?

hétfő, október 27, 2008

Tokaj

Budapest-Mohács autóbuszjárat. Nem kevés idő ott ülni, hátmég, ha az ember aznap érkezett Borsodból. Ez hála nem velem történt meg, én csak fültanúja voltam egy 10 éves forma gyerek zavarodottságának. Előttem ült a buszon és csak hallgattam szegénykét. Olyan volt, mint egy gyerekbőrbe bújtatott székelyember, kicsit sötétebb (kívül. belül) kiadásban. Nem sokszor szólt de, ha igen: rövid, tömör és igen bölcs.
Már Százhalombattán gyanús volt neki, hogy Tokajban járunk, de Dunaföldváron minden kétsége elszállt........... Eme megérzését nem győzte fél óránként hangoztatni: ez mán Tokaj! Pont olyan! Ott vagyunk! Én tudom.....
Szekszárdon elmentünk vagy 3 fákkal megrakott tehervagon mellet, amit én is jól megnéztem, mert hatalmas fák voltak rajta. A gyerek nem vonatot vagy kocsit mondott, hanem szerelvényt.... ez úgy tetszett:
- apám, nézd azt a szerelvényt! Nagyapa egy hét alatt felhasogatná az összeset, ugye?!

szerda, október 22, 2008

"Az Isten kertjében almabort inhalál"

Hallgassátok csak!!!!!

hétfő, október 13, 2008

tanítóné

Részt vettem életem első bölcsészóráján. Érdekes volt, egy jó kis társasági beszélgetéssé alakult át percek alatt. A tanítónéni fölényesen kezdett és úgy tűnt, hogy egyeduralkodóként végigtudná beszélni az órát (egyébként efelől semmi kétség). Aztán fokozatos volt az átalakulás .....
Nagyon élveztem az ott töltött időt (hát azt még nem is számolom, hogy hol kellett volna ülnöm helyette ..... az órát adó tanárok minőségi skálájának másik végletével szemben). Vajon mit választok ezen a héten?!

péntek, október 03, 2008

ammmm

Holnapra talán sütök valamit, hogy megmutassam főző és sütőzsenim a kórus többi tagjának. Keresgélem a recepteket, de semmi jó....... azért találtam egy igen hívogatót: ERDÉLYI RAFFAELLO SZELET. Nem mertem továbbmenni és elolvasni eme autentikus erdélyi eledel összetevőit.
Amúgy meg nagyon vonzana a darázsfészek. Még nem csináltam, de ejjdemennyire szeretem (és nem ettem már évek óta).

hétfő, szeptember 29, 2008

megintcsak

Úgy látszik mostanság csupán arra vagyok jó, hogy rendezvényekre invitáljam a népet. Hát tessék megint jönnimenni, ottlenni és árgus szemek figyelni, nomeg élvezni.

Szombaton (okt 4.) koncertünk lesz a Patakyban (kamaraterem), merthát 15 éves a kar. 5-kor kezdődik és igazán mulattató lesz (én biztos mulatok majd, mert kevéssé ismerem a repertoárt -hozzáteszem - hasonlóan legtöbb társamhoz).

hétfő, szeptember 22, 2008

crazy mama

szerda, szeptember 17, 2008

kántor

A hétvégét alkalmam volt egy kántorképző ősi fakastélyban eltölteni. Az egész faszerkezet recsegett és ropogott, mozogtak a lépcsők, ismerősek voltak az ágyak, székek, abroszok, kancsók, poharak, bögrék :) (ovi, isi, menza, táborok). Ejj, annyit próbáltunk, hogy a végén már beszélni is alig tudtam (a zongorás-orgonás próbák az okai ennek). Emlékszem ám én arra, amikor hittanon felszöktünk az orgonához és a kis harmóniumon játszottunk.... (az egyik pedálozott, a másik játszott rajta)..... na most még szökni sem kellett, aztán nem is egyet, hanem vagy húszat kipróbálhattam! Csodálatos!
















őrjöngő reggeli

Hát én milyen boldog voltam! És nem csak én. Az egész nagycsapat. Összetöltuk a négyszemélyes asztalokat és körbeültük a kialakított hosszút, mint oviban. Igazi menzáskakaó volt reggelire!!! Kancsókban tálalva, annyira édesen, hogy ne érezd mennyire odaégett, egy kicsi úszó földarabbal. Álom volt. Mindannyiunkról sugárzott a boldogság és csak nevettünk. Én három bögrével ittam.
Ebédre pedig betűűűűtészta volt. Mondanomsekell...... könyékig túrtunk a levesben, hogy kirakjuk a nevünket és, hogy betűből jósoljunk magunknak.
Komolyan mondom, tökéletes hétvége volt!


vasárnap, szeptember 14, 2008

The first

A 95-ös buszok közül viszonylag sokat szerencsém volt névről is ismerni..... míg le nem cserélték őket olyan izébuszokra. Legkedvesebb barátaim: 00-85, 00-82, 00-86 .... stb.
Ma autóval átvágtam Rákospalotán és ablakonkibambulásom lezárásaként egyszer csak mutogatásban és ujjongásban törtem ki. Hát találkoztam 00-01-vel! Csak úgy, ott termett mellettünk! Én nem is reméltem, hogy valaha is találkozhatom vele, erre megjelenik. Ez olyan mintha szembejött volna az utcán Patrick Dempsey.

CM

Most nem a Critical Mass-ról kívánok írni (bár az is lesz, nagyjából egy hét múlva, gerilla-akciósan..... szuper lesz). A Crazy Mama főpróbájáról, na arról igen. Nem sokat, mert nem tudok mit (nem jönnek a fejemből a mondatok). Tehát: fantasztikus estét töltöttem el bartánőstül, családostul (ők voltak többen). Jajj, írnék róla sokat, sokat, de nem jön....... Egyszerű, mindenki szépen jöjjön majd el a megnyitóra és csak tapasztalja meg maga, hogy milyen a hely szelleme.
Megnyitó, előreláthatólag: 2008.09.27.

szombat, szeptember 06, 2008

lekrám

Na, egy kis reklám:
De most komolyan: GYERTEK!

CRAZY MAMA Főpróba

Szeptember 12-én, pénteken 20 órától nyitás előtti nyilvános főpróba. 21 órától fellép a Blues Floor együttes. Utána buli hajnalig! Mindenkit szeretettel várunk, a belépés ingyenes!

http://www.crazymama.hu/index.html

szerda, szeptember 03, 2008

én ott sem voltam

Kisebb konfliktusba keveredtem a 90-es buszon. Egy osztály jött le a Normafától, gondolom felvitték őket az első tanítási napokban, nehogy megerőltetően kezdődjön az új év. Láthatólag a többség még nem is utazott ezzel a járattal, ilyen messze a nyolckertől, tehát megérte a kiruccanás (édásjóistánám, düől á busz..... és mindegyik egyszerre visított a kanyarban). A lényeg a lényegben, hogy nem minden ok nélkül, kivertem az egyik széplány kezéből a telefont és megemlítettem az anyját, de a nyelvem hegyén levő többi jelzőt még időben visszarántottam (egy egész osztály volt ott). Aztán blaa, blaaa és sajnos le kellett szállnom. Ott Budán, a hegyek lábánál, még a dombos részen, távol a VIII., X.- től. Azt hihették, hogy Budai téglaházas vagyok .....
Öröm így utazni (amúgy is) a BKV-n, kiadni egy rakat pénzt, 270 HUF 20 percért és közben még szagolhatod, hallgathatod, tűrheted, vitatkozhatsz, verekedhetsz (najó az nem volt) .....
Még jó, hogy nem is volt jegyem .... (szerintem nekik sem, ott sem voltunk, meg sem történt)

kedd, szeptember 02, 2008

lobogó

hétvégén libegőztünk. Csodás volt, már évtizedek óta nem libegtem Bp-n. Sátoraljaújhelyen igen, az volt ám a remek móka ....
Akkor kezdte (mármint most, a hétvégén) és azóta abba sem hagyja az agyam a dúdolást:

Jön már, jön a század.
Nézd a katonákat!
Fegyverük, vas kezük,
Védi a hazánkat.

Nincs szebb a virágnál,
Szép szál katonánál,
Libegő, lobogó
Zászló lobogásnál.

vasárnap, augusztus 31, 2008

tanács

Autós pilótaképzőm jótanáccsal látott el. A pedálok finom kezelését megtanulandó gyakoroljak otthon elektromos varrógéppedálon.
(közöltem vele, hogy azzal is mindig gondjaim voltak)

péntek, augusztus 29, 2008

felfedezések


Nem is tudom már mikor, ragyogó könyvre bukkantam egy antikváriumban. Elhanyagoltam egy időre, de most újra, kedvel tele bújom a lapokat. A nagy földrajzi felfedezések történeteiről szól. Végig az egész történelmen át, az ókori felfedezőktől a "legújabb" expedíciókig. Hát én ezeket a "legújabbakat" kedvelem igazán (1917- 1955).
Az ágyamon hasalva merülök nyakig a könyvbe és mellettem pedig a világatlasz tátong egy nagyító kíséretében. Így nyomon tudom követni, hogy merre járt a Vörös Október gőzös és az Arktikum hányadik szélességi fokánál törte a jeget a Szedov. Ez a legizgalmasabb része az egésznek..... az Arktikum meghódítása (Szevernaja Zemlja, Kara tenger, Vrangel-sziget). A csúcsok csúcsa a "VISZONYLAGOS ELÉRHETETLENSÉG TERÜLETE".
Sajnos a googlemapsnak nincsen rendes felbontása és képe a sarki területekről. De én elképzeltem, ahogy kirakták az első csoportot (Usakov és barátai) a jégtörő gőzösről 3 évi élelemmel és 20-30 kutyával, hogy majd jövünk, ha ide tudunk jönni (a területek a jég miatt évente csak két hónapig járhatóak és akkor sem mindig és mindenhol).

hétfő, augusztus 25, 2008

Duna partján

Leutaztam a Duna partján egészen a tengerig. Ez volt az egyik hétvégi programom. Nagyon érdekes vidékeket fedeztem fel. Hosszú volt, néha fárasztó, de izgalmas és inspiráló.

csütörtök, augusztus 14, 2008

a HALak úszni tanulnak

Hetente jelennek meg az ilyen jellegű hírek. Figyelemreméltóak, csodálatosak, de komolyan félek tőlük. (Túl sok science fiction-t olvastam volna?!)



  1. "Emotibotokat mutattak be Londonban: Humanoidokat régóta fejlesztenek, rendszeresen tudósít róluk a média. Csakhogy a mozgásnál, két lábon járásnál még fontosabb az emberi érzelmek valamilyen szintű dekódolása és a hitelesnek tűnő reakció. ...Az utóbbi tíz esztendőben alakult ki az ezzel a témakörrel foglalkozó szakterület. Az új masináknak még egy találó nevet is adtak: emotibotok (emotibots). A londoni tudományos múzeum ilyen szerkezetekből rendezett érdekes kiállítást július utolsó hetében. „Mi is érző gépek vagyunk” – mondta a rendezvényről az egyik kiállító.... A gépgyerek szemmel láthatóan örül, ha simogatják. Egy másik árgus tekintettel követi lépteinket, és kifejezetten fenyegetően néz ..... Igény van a robotokra játékként, társpótlóként ...."
  2. "Patkányagy irányítja a robotot : A robot, ami a Gordon nevet kapta, egy szonárral tájékozódik, és az élő agy irányítja úgy, hogy mozgás közben ne ütközzön neki akadályoknak. A robothoz egy patkányembrió agykérgéből vettek ki 300 ezer neuront. ... A robot és az agy Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál egymással, a jeleket elektródák továbbítják az agysejtekhez. Gordon agyát elektromos stimulálással tanították meg a robot vezérlésére, de egy idő után képes magától is tanulni, és tökéletesíteni a navigációt. "

(idézetek az index cikkeiből: www.index.hu)

Azt hiszem itt az ideje, hogy a robotika három alaptörvényét is megtanítsák nekik (hitelesnek tűnő reakció?: hazudni, egy idő után képes magától tanulni?) (lesznek itt HALak rendesen :) )

  1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
  2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
  3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első és a második törvény előírásaiba.

Isaac Asimov

kedd, augusztus 05, 2008

világ

Kicsit világot néztem. Meglátogattam 3 olyan országot ahol még soha nem jártam és egy olyat is ahol már igen. 7 napon belül 9 határátlépést hajtottam végre (egyébként ez két nap alatt történt, a 7 elején és végén értelemszerűen).
Horvátország - Szerbia - Montenegró - Horvátország - Bosznia - Horvátország - Bosznia - Horvátország - Magyarország.
Jajj nem cikáztunk ám, csak emígyen vannak a határok sorba. Kiscsücsök, nagycsücsök ....
A szépekről nem számolok be most, az izgalmasakról annál inkább.
Hatalmas köd, hogy két méter volt a látótávolság. Éjszaka épülő úton kerülgetni mindent úgy, hogy órákon át hatalmas villámok cikáznak és megindul az ég. Defektet elszenvedni a legsűrűbb esőben és ugyanebben kereket cserélni egy kanyarodó sáv végében. Félelmetes szerpentinek, hogy vizet fakasztottam az ülésből. Tengerisün baleset a nagy lábujjamon :) . Átvágás Bosznián és Hercegovinán: Mostar és Sarajevo érintésével (eszméletlen, hogy mennyire szét van lőve az az ország, még a panelházak is).













péntek, július 25, 2008

reccs

ejjjj, szétszakadt a seggemen a kedvenc nadrágom. Már jó öreg volt, úgy 5-6 éves, így bizton állítom, hogy nem a hátsóm méretei miatt történt az incidens.

csütörtök, július 17, 2008

hagyomány

A kőrözött készítésének egyik alap momentuma a hagyma felszeletelése. Most két csudálatosan friss és zsenge darabot sikerült kifognom... Szenvedtem, ahogy azt kell, de eszembe jutott egy szép családi történet, melynek szereplői: Papa, erőspaprika, daráló, búvárszemüveg. A többit ki lehet találni! Még jó, hogy épp nyaralni készülünk és akadt a lakásban egy előbányászott búvárszemüveg (ennek az előkerítése is megér egy történetet, de nem most.... csak annyit, hogy a szövőszékek mögötti dobozban volt, amiben régebben a fényképezőgépemet tároltam újságpapírok társaságában).
Szóval, a remek ötlet és a kivitelezéséhez szükséges eszköz is előállt. Bevetettem a hagyma elleni harcban, méghozzá sikeresen. Csodálatos érzés tágra nyílt szemekkel, boldogan nézni a haláltusájukat, percekig, könnyek nélkül.
Persze hátrányai vannak ennek is, mint mindennek. A búvárszemüveg bepárásodik és szellőztetni kell időnként, az orromat pedig lehetetlen használni, így egy idő után a torkomat is marni kezdi a hagyma.
Legközelebb lehet, hogy elég lenne csupán egy úszószemüveg?!

csütörtök, július 10, 2008

Balcsi

Villámlátogatást tettem a Balatonon. Pár óra alatt megjártam mindkét partot, napoztam fél órát, kompoztam autóval, kétszer átkeltem a völgyhídon, egyszer alatta, lábatlógattam fél percig, füvön üldögéltem, padon üldögéltem ....
Tihany, Kenese, Fonyód, Almádi .....

hétfő, június 30, 2008

még úccse

Szuper egy hétvégét éltem át. A kezdeti nehézségek is segítettek, hogy a végére szuper legyen. Hétfőn lett volna pályafutásom ~ 2. legnehezebb vizsgája.......... aggodalom, gyötrelem, lelkiismeret furdalás. Ehhez hozzájárult a kellemesen eltöltött 4 órás buszút. Kiderült, hogy a mohácsi gyorsjárat címkét viselő busszal csak az a gond, hogy nem megy el odáig. Így még éppen helyet kapva (bár elkülönülve) felnyomakodtunk a másik buszra (az előre váltott jegyek elfogytak már egy órával azelőtt....). Fenék, pocak, minden belógott az ülésemre és még egy szörnyen izzadó fószert is kikaptam. Kapaszkodott és csöpögött a kezéről az izzadság.............jáhj, néha a lábamra, néha a kezemre (épp merre kanyarodott a busz). Hát hányingerem lett rendesen. Még jó, hogy csak DÚV-ig utazott.
Jajj, de a másnap, az más nap....... Lovaspanzióban voltunk családi ramazúrin. Két büdös kutya, medence, mérhetetlen sok étel és ital társaságában. Divattá lett a ruhástul fürdés. Én is megkaptam. Belebaszarintottak. Node, mindent ki kell próbálni, még úgysem fürödtem szoknyában és blúzban!
Az éccaka kicsit rendezettebben ment tovább. Volt tambura feszt. Ottan üldögéltünk néhányan és söröcskéltünk jó darabig.

szombat, június 07, 2008

kosár

Csodálatos Ötösrobot-csepelkerékpárom hetekig tartó betegsége után felgyógyult és kapott egy nagyon vagány kosarat is. A felszerelésével kicsit bajlódtam, de a pincében lakó barkácsbolt ismét segítségemre sietett 4 csavar személyében. Már majdnem teljes a pompa, szerintem még egy szép ülés is hiányzik, de az drága dolog..... és a mostani, meg írtókényelmes a fenéklemezeknek.
Szóval a kosár. A kornymára rögzíthető, merőben praktikus szerkezet. Egy kattanással levehető és fülénél fogva kis kézikosárként cipelhető. Remek. Elképzelem magamat amint ölrevaló mezeivirág csokrokat szállítok benne és fütyörészek ...

kedd, június 03, 2008

Szúnyogvadász- magasabb szintre léphet

A szúnyogok természetes velejárója a pánikroham, a tapasztalat ezt mutatja. Aludni képtelenség, ha egy légtérben tartózkodunk. Szemhéjam a zümmögés ütemére rángatózik miközben a téli takaró alatt izzadok és remegek összegömbölyödve. Ha ezt meguntam, jöhet a vadászat. Ablak becsuk, villany felolt. Egy törülköző, póló, nadrág......egyéb segítsége is szükséges (ezzel taszítom a halálba őket). Felállok az ágyra és réssé szűkült szemmel végigpásztázom a plafont, a falakat, kiélesedett füleimmel pedig hallgatom, hogy melyik irányból jön a kis vibráló, gyilkos hang. Halálos csapás következik!
Profizmus jellemzi mozdulataimat, a gond csupán az, hogy nem otthon vagyok. A belmagasság kb 3 méter, így lőttek a plafonnak, a szobában horkolnak, így még a hangjukat sem tudom bemérni. Esélytelen. Fel kell állítanom titkos csapdámat. Önmagamat. Lefekszem az ágyra, beleolvadok az alvó környezetbe, de nem alszom. Szemeim tágra vannak nyitva és várják a prédát. Mozdulatlan vagyok, csak szemgolyóm pásztázza folyamatosan az eget, rendíthetetlenül. Vár, figyel, öl.
Vagy belealszik....

szerda, május 28, 2008

piú-piú-tú-tú-tú

Szuper. Hajnaltájt negyed négy körül arra ébredtem, hogy szól egy kocsiriasztó a sarkon. Szokott, hát majd abbahagyja. Öt felé már görcsben állt az agyam. Olvastam, mászkáltam, háromszor pisiltem. Volt pár remény keltő alkalom, úgy húszpercenként, amikor lemerült a sziréna, de aztán újult erővel, még hangosabban mindig előröl kezdte. Már nyivákoltam kínomban és az ujjaimat dugdostam a fülembe, mert a tenyeres letakarás haszontalannak bizonyult. Túl sok levegő maradt a tenyerem alatt a fülemben. Az ujjaim pedig vagy elzsibbadtak vagy kiestek a bóbiskolások alkalmával.
Nem hiába jártam én már Pakson! Eszembe fúrta magát két kicsi, zöld bigyó. Tudtam, hogy valamelyik kacatos-cipősdobozomban laknak, hát megkerestem őket. Füldugók. Bepasszíroztam őket és bár csukva volt az ablak, el tudtam aludni f6-kor. Azt se hallottam, hogy anya mit mond, amikor bekukkantott a szobámba 7 órakor. Csak néztem rá bambán és időbe telt, mire rájöttem a füldugók rejtélyes mellékhatására (nem hall benne az ember).

vasárnap, május 18, 2008

talan

Tavasz van, zümmm, csiripp, zizz, meg ilyenek. Gyerekcsapatok futkorásznak az utcán, a családok kitelepülnek a házak elé beszélgetni, közösségi életet élni. A kellemesen hűs árnyékban székeken, padokon ülve beszélgetnek naphosszat, nevetgélnek, iszogatnak. Gyermekeik örömüket lelik a világban, még ajándékokat is kapnak néha. Igazi harsogó ricsaj. Jó dolog a lomtalanítás, boldog embertömegek boldoggá tesznek mindenkit! kaka..........

péntek, május 16, 2008

Üdesokminden








Üdesokminden történt. Nem tudok részletes beszámolókat írni, mert lusta vagyok, ezért írok mindig összefoglalókat. Itt a következő:
Verébhalál, érdekes baleset sérültek nélkül, szemét baleset halott biciklistával, vizihulla, tó-majdnemkörbetekerés (ismételten), Kutasó, állatmenhely. SZÜLETÉSNAP!.És azt sem szabad kihagynom, hogy kártyát kaptam. Névreszóló mágneskártyát a kibelépéseimhez............. az én nevem van rajta!

szerda, április 30, 2008

A döglött tehén majdnem hibátlan ...

A döglött tehén majdnem hibátlan,
összesen csak egy hibája van.
Az, hogy sajnos nem ad tejet,
de a boltban úgyis kapni lehet ......




szerda, április 16, 2008

hétközepi weekend






MA:
Életemben először jártam Tapolcán. Kellemes hely. Sokadjára jártam a Balatonnál, szintén nagyon kellemes hely. Először jártam Berhidán, Kapolcson, Pulán meg mittoménhol a manókban. Rövid, képes beszámoló:

péntek, március 28, 2008

kincsek

Osztozzatok örömömben és potyogjanak könnyeitek, mikor ezeket nézitek és hallgatjátok.
Ezek, ezek, ezek, váááááááááh:

Másfélmillió lépés
Juharfalva lakói
Manóvári manók


Aztán van még itt pár egyéb is, de ezeknek nem kötelező annyira behódolni:
Denver
Cápali és Cápeti
Az első csók
Sandybell
Balukapitány (DonKartács!!!!)
Hohohohorgász
Hupikék Törpikék


A legjobbat el sem merem hinni! Káty sikertelen próbálkozásaim után könnyedén megtalálta Candy dalát. Érdekes módon franciául van, de a franciáknál nem ezt adták........ Kis keresgélés után a szöveget is megtaláltam, ami őszinténszólva nem volt egyszerű vállakozás részemről (aki nem tud franciául, de lelekesen tanult egy fél évig :D ), hiszen a Candy-n kívül más szót nem tudtam a dalból leírni......... merhát franciául van.........
Node a próbálkozás, meghozta eredményét:


Candy


Candy, Candy,
Une jolie petite fille aux yeux clairs
Candy, Candy,
Une frimousse qu'un grand sourire éclaire
Candy, Candy,
Une amie qu'on aime à retrouver
Dans son pays
Le pays de Candy

Avec elle on attend le soir
Quand la nuit se fait câline
Pour avoir la chance de voir
Le gentil prince des collines

Candy, Candy,
Tu as tant de soleil dans les yeux
Candy, Candy,
Qu'il éclaire tous tes jours malheureux
Candy, Candy,
Tes soupirs et tes éclats de rire
Donne la vie
Au pays de Candy

Quand parfois la vie n'est pas tendre
xxxxx la redevient xxxxxx
Et tu sais qu'il suffit d'attendre
Et tout finit par s'arranger
Un beau jour enfin tu auras
Une vie de bonheur
Mais tu sais bien que tu seras
A jamais dans notre cœur

Candy, Candy,
Tu resteras toujours notre amie
Candy, Candy,
Nous rêverons toute notre vie
Jolie Candy
D'avoir un jour la chance de voler
De découvrir le pays de Candy
Le pays de Candy ad lib

kedd, március 25, 2008

dallal

Lesz picuri koncert. Április elsején, kedden a Patakyban. Majd jót éneklünk, ti meg gyertek és hallgassatok, ha van hozzá kedv. Tán 7-kor kezdődik. JER, JER !!!!!!
Baján is lesz ám hangoskodás ötödikén, szombaton estefelé. Ha érdekel valakit, elmesélem, hogy hol s mint............

Aszongya a művház oldala erről, hogy:

2008. április 1. 10-18 óráig
Reneszánsz Nap

Közhírré tétetik, hogy április 1- jén az Pataky ideiglenesen kinevezett királyi udvarába, és csak ezen napon megnyitott Corvina Könyvtárába jövendjen mindenki, aki szereti az mulatságot, mert lészen itt udvari bolondnak tréfálkozása, Mátyás királynak újbóli megkoronázása, udvari zenészek fergeteges muzsikálása, korabeli hangszerek bemutatása, hős trubadúrok szerelmetes udvarlása, reneszánsz ruhák felvonultatása, kódexek türelmetes másolása, kiállítás az Corvinák másolataiból, udvar-hölgyek pipiskedése, az korabeli ételek titkainak felfedése és még oly sok mulatság, hogy fel sem lehet sorolni ezen papíroson.

Az udvar nagytiszteletű vendégei korhű ruhákba öltözhetnek, róluk az udvari festő egy gyors arcképet firkanta, melyet az nagytiszteletű otthonában az falra kiakaszthat utókorok gyönyörűségére.

Az szellemiséget bemutató kiállítások április havának 10. napjáig tekintheti meg az nagyméltóságú közönség.

19 órától az nemes kisasszonyokból álló nagyhírű, királyok udvarában méltán elismert Pataky Nőikar ada koncertet az nagyérdeműnek.

A belépés díjtalan!

vasárnap, március 23, 2008

csütörtök, március 20, 2008

5





praktikum

Ezek a kombínók! Zseniális találmány az egész. Annyira praktikus, hogy el sem tudom mondani és igazából nem is szándékozom, mert szerintem mindenki fel tudná sorolni számos előnyös tulajdonságát. Én épp csak egy újabbra ilyenre szeretnék rávilágítani azáltal, hogy megosztom mai tapasztalatomat.
Alacsonypadlós kialakításának köszönhetően már a kerekesszékes kolduló-csövesek is képesek minden nehézség nélkül birtokukba venni a villamos viszonylatot, és lábakon átgördülve kellemes légkört teremteni. De, hogy még könnyebb legyen: MENNYIRE PRAKTIKUS, HOGY EGYTERŰ................

szerda, március 19, 2008

A. C. Clarke

Meghalt Arthur C. Clarke .....
( Randevú a Rámával, ezt olvassátok el egyszer )

kedd, március 18, 2008

Bicycle Repair Man

Ma is voltam a szerelőnél. Ennek kapcsán úgy érzem, ezt meg kell osztanom veletek is:

www.youtube.com/watch?v=rxfzm9dfqBw

hétfő, március 17, 2008

szervízjárat

Nyitásra már a barkácsboltban voltam, majd büszkén gyalogoltam vissza a lakásba. Az egész nem tartott tovább 3 percnél, ebből kettőt a zárak kinyitása vett igénybe. Az egy szem csavart, amire szükségem volt, megkaptam ajándékba a bácsitól. Ötös csomagtartója megszerelve. A csengőt (amiből csak a legfontosabb kis biz hiányzik egyedül) és a dinamót már eltávolítottam róla.
Azért így is el kellett vinnem őkékségét hivatásos szerelőhöz is, ehhez még én sem vagyok elég jó. Nem is egyhez, egyből két helyre, három alkalommal kellett mennünk (azt hiszem be akarja pótolni az elmúlt évek tétlenségét)! De így ismét láthattam a földkerekség egyik legszebb szerelő- mosolyát :) (holnap is fogom).

Szörnylény vagyok! A legrosszabb fajtából..... szegény Centurion, drága Pacal Pistám! Ne hidd, hogy nem szeretlek..... te vagy a legszebb és legjobb! Jajj, ne hidd, ne hidd!